A nagy kiégés I. / The big burnout I.

Az elmúlt hallgatag és kegyetlen negyedévem

Ülök a Főiskolai stúdió vezérlőjében, előttem a képernyőn a húsvéti üdvözlőlap, és fél órája a levegőbe bámulok: nem gondolkodom semmin, csak nézek ki a fejemből. De tényleg semmi nem járt az eszem. Csak ültem. Ez az utóbbi hetekben a tisztább állapotaim közé tartozik (most fognak jönni a nagy felnevetések, hogy “megint mit szívtam”…🙂 ). Tehát nézek magam elé, majd jött a nagyszerű diagnózis megerősítése saját magamtól: kiégtem.

Hirtelen a korábban megakadt elmélkedéseim megindulnak: gondolatban visszarepülök januárba, amikor már rögtön az év első munkanapján dátumokat írhattam be még a tavalyi agendám hátsó oldalaira, a következő percben már egy forgatáson dolgozom, vizsgázom a korábbi tárgyakból, határidőre internetes oldalt, applikációt fejlesztek hajnalokig, munkamegbeszéleseim vannak, ahol szintén határidő határidő hátán, rendezvényszervezés a Főiskolára, előjön a Kisfilm Fesztivál problémája, de szervezünk szakmai kirándulást is. Egy újabb pesti forgatásra kerül sor, aztán megint utómunka, megkezdődik a félév, “te jó ég, az utolsó”, szakdolgozatot kell írni, “hova mész gyakorlatra”, “mi lesz a témád? ki lesz a külső konzulensed?”, “legyen már stábbuli”, “miért nem hívtak be a BBC-hez állásinterjúra?”, kutatási tervet kell írni, “miért nem fogadta el a témád? mert üzleti titkot érint”, következő diplomamunka-téma kitalálása, “jaj, Istenem, csak a szakirodalmi szintvizsgán legyünk túl”, “nem írnak vissza a rendezvényre a meghívott előadók”, egy újabb köszönetmentes, stúdiós rendezvény asszisztálása, “miért nem jönnek? mindenki elfoglalt április végén?”, “miért kell bíróságra mennem? nem akarok, hagyjatok ezzel békén végre”, “kész van már a plakát a Kisfilm Fesztiválra?”, “miért kaptam kevesebb fizetést? miért jött kisebb összeg?”, “miért nem készül anyag?”, “miért nem jön az ösztöndíj már?????”, “most miért nincs munka?”…

Nem folytatom a sort: egy részt azért, mert nagyon rossz ezen még egyszer végiggyalogolni, most, amikor ezek leírom, másrészt sorravenni és még végigolvasni is hosszú lenne, harmadrészt leírni is sokáig tartana mindazt, ami az elmúlt három hónapban feltorlódott, és amin először csak egy sort sóhajtoztam, aztán egyre és egyre feszültebb lettem, márciustól már arra kényszerültem, hogy külön tréningen tanuljam kezelni az időgazdálkodásom, és április elejére jutottam oda, hogy: kész, kibuktam, vége.

Elvesztettem a kontrollt: senki nem jelzett vissza normálisan (itt ezen van a hangsúly) a munkámmal és minden mással kapcsolatosan sem, előrejutás sokszor szinte nulla, krízishelyzet krízishelyzet hátán, és óriási káosz. A vérnyomásom az év eleje óta az egekben, állandóan fáradt és feszült vagyok,  ráadásképp még a barátaimnak hitt emberek is elkezdtek eltünedezni mellőlem… és hirtelen egyedül maradtam. Mi ez, ha nem apokalipszis? (folytatás szerdán)


My previous quarter, the silent and cruel

I was sitting in the Control Room of the Television Studio in my college, and I am watching the screens with the postcards – that I made for Easter – in front of me, and I’ve been staring to the air for half an hour: I thought of the big nothing, I just looked out from my head. I just sat there. This moment was one of my clearest ones in the previous weeks. So, I was just sitting there, and then I had to make the great diagnosis: I burnt out.

Suddenly, my freezed chain has started again: I flew back to this January, when I just started the New Year, I had to write some very important deadlines into the last pages of my previous agenda, I am on a shooting in the next minutes, suddenly I was on my exams of the last semester, I am working on some website’s development with tight deadlines, after I found myself on some meetings, where I got some new and tight deadlines again, during these I know that I have to manage some new event in our school, beside this we have to work on our Film Festival and we have to organise a professional excursion, I am taking part on another shooting, some seconds later I have to finalize the post-production works for them, and the best: the next semester is starting during these happenings, which means that I have to work on my dissertation. I know the topic of it, but television company doesn’t confirm the selected topic because it’s referring some trade secrets, so I have to guess another one, “I really would like to be over the Exam of the Specialized Literature”, everybody wants a crewparty, and they’re repeating this request every day…

I don’t want to continue this row: it’s very heavy and painful to recount these things that happend with me during the previous three months. I was getting more and more tired, more and more strained, stressed and in March I’ve had to take part on a training which teaches me to the right time-management, but finally I had to push the alarm button in the beginning of April: I lost my control. I didn’t get a normal (this is the most important) feedback about my works, my activities, my everydays, and suddenly I was in the center of an incredible big chaos, and I didn’t get any help. My general health is getting worse and worse, I was tired and strained every day, and my closer friends started to disappeared from me… This is the end, isn’t it?
(to be continued on Wednesday)

Egy héttel ezelőtt – illusztráció (forrás: http://sebastiaanhol.info)

A nagy kiégés I. / The big burnout I.” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s