Újra itthon, újra Dunaújvárosban!

Honvágyam volt nagyon. Vagy van is még? Nem tudom. Annyira furcsa (volt) itthon lenni újra: minden annyira, de annyira más (volt)… Mégis jó itthon lenni újra: kimondhatatlanul… Mert most már érzem: vannak, akik nagyon szeretnek…

Szokatlan volt a ház, s a szoba, minden olyan észbontóan furcsa volt, olyan más. Hirtelen nem is tudtam, hogy örüljek, hogy újra itthon vagyok, vagy… vagy nem is tudom… Össze voltam zavarodva… Olyannyira, hogy nem is tudtam, mit csinálok aznap, mikor hazaértem: kicsomagolás közben egyszer csak vettem a lendületet, és elindultam a szobája felé, hogy üdvözöljem, ahogy tettem azt korábban is, ha hazaértem valahonnan, de mikor benéztem a szobába, rájöttem, már nem várt a fotelében ücsörögve: Nagyi már nem ült ott, mint rég… Mintha a fejemben megakadt volna egy kicsit az idő… Végtelenül rossz érzés volt… Hiányérzetem volt: hiányzott a jól megszokott környezet, hiányzott Oulu, nem találtam a helyem… Vasárnap éjjelre ágynak is dőltem: beteg lettem. Azon az éjszakán minden jött belőlem, ami csak tudott, mint a vízfolyás… Ráadásul pont azon a hétfőn mentem volna újra Újvárosba. Volna…

De így sokkal jobb volt, hogy szerdán mentem: meglepetés voltam mindenkinek. Először Gergő barátommal találkoztam, majd elintéztem az ilyenkor szokásos papírmunkát. Fél hármat ütött az óra, amikor úgy döntöttem, eljött az idő, hogy újrakezdjük, amit féléve otthagytam… Volt is meglepetés: éppen befejeződtek a médiatechnológus és televízióműsor-gyártó vizsgák, mikor odaértem… Az egyik teremből kilépve megálltam a folyosón, mikor láttam, hogy Dani Barbi, az egyik legjobb barátom fel-s-alá járkálva telefonál. Mikor Ő is meglátott, eldobta a telefont, s rohant felém, örömében a nyakamba ugorva. Nagyon jó érzés volt… Megszólalni sem tudtam, miután az egész jelenet tíz perccel később megismétlődött volt DUFtv-s munkatársammal és barátommal, Baranyi Ágival, mikor Ő is felfedezett a folyosó végén… Életem egyik legszebb napja volt az a szerda, szerintem. Sosem felejtem, ahogy Őket sem… A bizonyítványosztást követően a beültünk a sarki kávézóba, s megünnepeltük a Főiskolai “ballagásukat”, s beszélgettünk sokat, sok mindenről mindannyian…

A televízióműsor-gyártó szakasszisztens és médiatechnológus-asszisztens vizsgák után, a két barátommal (fotó: Szpisák Tamás - készült az Olympus fényképezők hazai forgalmazójának technikai támogatásával)

A televízióműsor-gyártó szakasszisztens és médiatechnológus-asszisztens vizsgák után, a két barátommal (fotó: Szpisák Tamás – készült az Olympus fényképezők hazai forgalmazójának technikai támogatásával)

Csütörtökön tanárommal vártuk az általános sulis médiaszakkörösöket egy végső délutáni foglalkozásra, egy utolsóra, hiszen ők is elballagtak idén. A hetet pénteken egy vizsgával zártam, s a vizsgát követően adtam magamnak egy lehetőséget egy újabb boldog félévre, amivel talán az egész ÉLET-emet elindíthatom (erről most csak ennyit, ha eredmény érkezik, mindent leírok erről)…

Azóta eltelt egy-két újabb hét, a dolgokat lassan kezdem újra megszokni, újratanulni: már az első héten bent voltam éjszaka is a suliban – csak most nem dolgoztam, hanem szórakozásból fotóztam -, s már eddig lekéstem több buszom, azért, mert nem tudtam elszakadni a sulis atmoszférától, a hangulattól, amely azelőtt is olyan jó volt. Már-már kezdek visszatérni a jól megszokott gyakorlatba, de minden mégis valami sokkal másabb… Kérdés, hogy meddig érezhetem, hogy hazaértem… Kérdés, mert az év második fele még tartogathat nekem valami újat, valami jót, s érdekeset… Távol innen, távol Újvárostól…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s