Pálfordulás II. – Erasmuson Finnországban XIII.

Miért kell mindennek ilyen gyorsan elmennie? Egyáltalán miért kell már most hazamenni? Fogalmazódtak meg bennem, és hangosan is a kérdések, és mindeközben elrepült az utolsó munkanap is, amelyet a zárás jegyében töltöttem az iskolában.

Pár napja már nem tudtam aludni rendesen, mert többször is felriadtam az éjszaka: mindig, mikor felébredtem, csak az ablakon beáradó napfényt láttam – hajnali ötkor (otthon ez négy óra…) -, bármennyire le volt eresztve a reluxa, a kis sugarak mindig valahogy besurrantak… És csörgött az utolsó munkanapon az ébresztő: “irány Péter, ki az ágyból, mosásidő!” És ekkor kezdődött a roham: merthogy időpontom volt az ügyintézésre tízre. Nem volt nagy a sietség, fél nyolckor keltem, így tulajdonképpen időben voltam, azonban ha magad mögött bezárod az ajtót úgy, hogy a kulcsot bennhagyod, igencsak elkaphat a hév… Meg is történt: indultam mosni reggel kilenckor, de az agyam már a következő dolgon járt, így nemes egyszerűséggel bekattintottam a zárat. Csak ezután kezdtem el keresni a kulcsot, hogy átmenjek a másik épületbe, igen ám, de azt az íróasztalon hagytam… Mondtam is magamban: “ilyen nincs. Ha ez megtörténik velem pont az utolsó nap, akkor valami csodának is kell történnie – de azonnal.” Kapaszkodjon meg mindenki: megtörtént! Amint ezen gondolkodom, megjelent a ház oldalánál a épület szerelője, akinek ugyebár minden szobához van kulcsa (mert itt nem kell arra várnod, hogy megérkezzen a szerelő, mire hazaérsz, meg van javítva a problémás dolog)… Odasiettem hozzá, s megkértem nyissa ki az ajtóm, s azon nyomban rohantam is mosni utána…

Tíztől záró papírmunka, fél tizenegytől géptakarítás, tizenegytől búcsúzkodás, déltől ebéd: ez volt a menetrend, mely most minden probléma nélkül működött. De nagyon nem szeretem ezt: mindenkitől és mindentől elbúcsúzni, olyan rossz (volt)… Még egyszer végigsétáltam a folyosókon, a stúdióban, s végül fél négykor leadtam a James Bond-kulcsom, amely minden kaput kinyitott előttem az elmúlt közel fél évben…

Egy biztos: áprilisban nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz… De valaki okos ember azt mondta egyszer: “azért kell elbúcsúzni, hogy egyszer visszajöhess…” Reméljük, így lesz…

Egy hely, ahova mindig jó volt belépni az elmúlt szemeszterben: Oulu University of Applied Sciences

Egy hely, ahova mindig jó volt belépni az elmúlt szemeszterben: Oulu University of Applied Sciences

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s