Pálfordulás I. – Erasmuson Finnországban XII.

Épphogy kijöttem a Poszt-Eurovíziós Depresszió okozta traumából, egy hét sem telt el, és ismét valamilyen rossz érzés kezdett el kerülgetni. Most viszont tényleg nem tudtam, mi a fene lehet a baj: minden rendben ment körülöttem, a dolgaim, a projektjeim rendben folytak, így értetlenül álltam a kérdés előtt. További egy hétnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek, mi fán terem a legfrissebb gondom…

Egy szombati napon sétáltam hazafele az iskolából, amikor a nyári napsütésben villámként csapott belém a gondolat, a Probléma: már! csak két hetem van vissza északon. Azt eddig is tudtam, hogy szalad az idő, dehogy ennyire, arra azért nem gondoltam. Tényleg, nem is tudom, mi volt az, ami ennyire meglendítette az idő kerekét, de egy biztos: jó nagyot rántottak rajta ez egyszer… Akkorát, amekkorát én sem szerettem volna. Igen, a múlt idő nem véletlen: bele sem merek gondolni, hogy egész márciusban haza akartam jönni, és már elegem volt az egész kérdéskörből, de jobban belegondolva ez azért lehetett, mert a projektek ellenére nem sok mindent tudtam kezdeni magammal, nem találtam akkor még a helyem. Most viszont, amikor még kellene még egy, meg még egy hét, akkor meg már túlontúl késő…

Tudom, rémes vagyok. De ez van: tenni ellene(m) nem lehet… Jobban belegondoltam, hogy a sok munka és az ezzel eltöltött idő miatt nem is volt időm szinte megismerni a várost, ahol vagyok / voltam öt hónapig, ezért megint egy merészet gondoltam: megígértettem magammal, hogy utolsó éjjel éjfélkor kibiciklizek a tengerpartra, s elbúcsúzom mindattól, ami megfogott ebben a(z) – ünnepnapok idején nagyon csendes – városban. Így is tettem, igaz nem utolsó nap, mert mint hamar kiderült, május 29-e ünnepnap, és nehéz lenne visszajuttatni az eszközöket az iskolába, így május 28-a éjfélkor a tengerparton álltam, s merengtem végig az eltelt közel öt hónapon. S közben fotóztam, amit úgy láttam, hogy megfogott: a kis “világítótornyot”, a város parkját, ahol még hajnali fél kettőkor is szökőkutak táncoltak az erőmű fodrozó felületű vizén, s az óváros templomát, melynek órája a esteledő hangulatban is gyönyörűen világított… Ez Oulu, májusban, éjfél és kettő között.

És valamiért nem mégsem voltam fáradt ekkor, pedig kedden még végigdolgoztam az egész napot: ültem a vágógép előtt, s dolgoztam hajthatatlanul, hogy kész legyen az utolsó munka is… Igen ám, csak még egy aktív nap, az utolsó (előtti) iskolai nap még hátra volt, és pihenni ugye kell, pláne, hogy nem is olyan egyszerű az itt északon…

Pálfordulás I. – Erasmuson Finnországban XII.” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s