Mozaikdarabok északról – Eramuson Finnországban XI.

A keserűségek ellenére azért vannak értékes, érdekes, jóízű, megmosolyogtató vagy éppen ijesztő(en érzelemdús) pillanatai ittlétemnek, amiket mindenképp érdemes megemlíteni. Ilyen volt az első, nagyobb biciklis utam Oulu-ban, amikor több órát keveregtem egy bevásárlóközpontot keresve, vagy éppen akkor, mikor elsőnek indultam bevásárolni oda egyetlen biciklivel és – mint utóbb kiderült – egy cseppet sem erős kartonszatyorral. Történetek húsvételőttről…

Meg akartam találni. Mindenképp. Megint nem bírtam magammal: az interneten találtam egy elektronikai termékekkel igen jól ellátott áruházat, s gondoltam magamban, jó lenne megnézni élőben, milyen kütyüket árulnak itt Finnországban. Rendben: útvonaltervezés Google Maps-szel, térkép nyomtatás. Este fél nyolckor indultam, s reméltem, hogy úgy fél-háromnegyed óra alatt meg tudom nézni az üzletet. Egészen az útvonal negyedik-ötödik pontjáig nem is volt probléma. Ott elakadtam. Két embertől is kértem segítséget, de rá kellett jönnöm arra, hogy ezeket a finn utcaneveket nem nekem találták ki, mert még a legutolsó, autópálya alatti aluljárónak is neve van… Nyolc óra. Mindegy, sikerült továbbjutnom az első buktatókon, s éreztem, hogy nem vagyok már túl messze, de csak ekkor jött a feketeleves: ugyanis azt vettem észre, hogy a térkép – amit pár nappal korábban nyomtattam – második oldala eltűnt. Mondhatom nagyon örültem: kezdődött az újbóli kérdezősködés, merre van az arra… Lényeg, ami lényeg: az este kilences zárás előtt tíz perccel futottam be az áruházhoz. Gondolom, nem kell mondanom, mennyire örültem… Végigfutottam – szó szerint – az áruházon, majd zárórakor kiléptem az ajtón, és az áruházzal szemben, az autópálya másik oldalán megláttam azt a bevásárlóközpontot, amiről azt rebesgették a koliban, hogy nagyon olcsó. Mondtam: rendben, nincs még késő – bár már sötétedett -, ezért átgurultam, s meglepődve tapasztaltam, hogy az is pontban kilenckor zárt. No comment. Már akkor megfogalmazódott bennem egy következő látogatás lehetősége, mert ugye vásárolni – enni, inni – kell… Igen ám, de előtte vissza kellett jutnom a kollégiumhoz. Az amúgy – a Google Maps által – 15 percesre becsült kerékpárút most is egy órásra rúgott, akkorát köröztem a térképemről hiányzó részen, hogy az elmondhatatlan: egy óra múlva, kb. negyed tizenegykor értem haza… Kibicikliztem magam, az száz százalékig biztos…

A második utam simán indult ugyanoda: bevásárolni készültem ez alkalommal. A negyedórásra saccolt út most is fél óráig tartott körülbelül, de odaértem! Egy órát töltöttem a számítástechnikai áruházban, majd a mellette lévő elektronikai üzletben is, végül úgy este nyolc felé áttekertem a bevásárlóközpontba. Annak rendje és módja szerint, szépen bevásároltam a következő két hétre – igaz, a vége egy kicsit sietősre sikeredett a közelgő záróra miatt, de meglettem végül – majd hazaindultam. Volna. Merthogy a végeredmény egy jól telepakolt, a svéd bútoráruházból származó papírszatyor lett a vége. Újra szólok: biciklivel érkeztem. Sebaj, elindultam: az első kilométeren minden rendben volt, túl voltam egy óriási lejtőn is, amikor hirtelen kiszakadt a kartonszatyor. Nagyon kétségbe estem, hiszen eléggé messze volt még a kollégiumi szoba ajtaja: tíz percig ott sétáltam fel s alá, gondolkodtam, mi a fenét tehetnék… Aztán jött az ötlet: megkérek valakit, hogy segítsen haza: a közelben volt egy ABC, ahol többen is vásároltak a késői óra ellenére. Szerencsére. Nagy levegő, s odamentem a parkolóhoz. Éppen egy fiatal srác jött vásárolni, s megkérdeztem, ha vásárolt, akkor haza tudna-e vinni, mert igen nagy bajba kerültem. “Természetesen, nagyon szívesen” – mondta, s visszapattant a kocsijába, én pedig rohantam a csomagomért és a bicikliért. Bepakoltunk a csomagtartóba, és biciklistül – bevásárlószatyrostúl visszaindultunk a kollégiumhoz. Ott kitett, s megkértem, hogy várjon meg, míg felviszem az akkor már darabokban lévő csomagot, s mikor visszamentem, megkérdeztem, mivel tudnám megköszönni a segítségét. Erre azt válaszolta, hogy “semmivel, ahol csak tud, segít”. Rengeteg köszönet mellett elbúcsúztam tőle, és visszamentem a koliba, hogy folytassam a bevásároltak elpakolását… Minden köszönetem az övék, nagyon rendesek, és segítőkész emberek, tényleg. Egy dologban azon biztos voltam megint: papírszatyorral nem indulok neki bevásárolni még egyszer…

A tavaszi, késő esték (2014. május közepe, ~23:00) egyike a kollégiumból

A tavaszi, késő esték (2014. május közepe, ~23:00) egyike a kollégiumból

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s