Eurovíziós Dalfesztivál 2014: 2. nap: Újra itt van…

Szombaton valahogyan sokkal jobb hangulatban ébredtem, igaz, továbbra is kipihenetlenül (ja kérem, aki hajnal kettőig-háromig van ébren egy 45 órás ébrenlét után, az…). Szóval, nagyon jó volt az este. Úgy látszik, néha kell egy-egy ilyen erősebb löket, és aztán minden megy a maga útján. És most ment…

Határozottan pozitív életszemlélettel keltem a döntő napján, tudtam, mi mindent akarok megtenni aznap, és többnyire össze is jött. Reggel – délelőtt tízkor – a szállodában egy szuper kört reggeliztem, ezzel is erősítve a napot: két adag felvágottas tál zöldséggel kombinálva, egy kör óriási adag gyümölcsös joghurt, és befejezésképp egy kör (három-két darab óriási) sütemény kávéval. Igencsak jóleső telítettségi érzés fogott el (a súlyomat kritizálóknak üzenem, hogy nem érdemes állandóan a óriási fogyásommal előhozakodni, a suliban is állandóan gömbölyded, jóllakott óvodásra eszem magam: nálam ezzel jár, amikor egy óriási – pl. nemzetközi – produkció producer-szerkesztő-koordinátor-műsorvezetője vagyok…), ami aztán este hétig ki is tartott. Ezt követően összeszedelőzködtem, és a déli, Eurovíziós-körjárattal – az egyórás szállodanéző-turnét követően – beköltöztem a sajtóközpontba: tulajdonképpen itt töltöttem az egész napomat. Öt óra körül hívásom érkezett: hamarosan végeznek az egyik rádió stúdiójában Kállay-Saunders Andrásék, mehetek interjút készíteni, ami jelentem, sikerült: http://faragopetergy.hu/Url/esc2014hungary01 (angol nyelvű tartalom). Gyors videószerkesztés következett, hogy a szösszenet még a döntő előtt felkerüljön. A munka után pedig az élvezet: este kilenc órától az MTVA-s munkatársakkal követtük a döntőt a Sajtóközpontban, s drukkoltunk a magyar csapatnak, illetve András dalának.

Persze, az igazi adrenalinlöket csak a szavazás eredményeinek ismertetésekor következett: az első tíz ország pontozása alatt szó szerint majd kiugrott a szívem, merthogy végig az első helyen voltak a magyarok. És ezután következett a lejtő, ami idén nem tartott túl sokáig: szinte végig a negyedik-ötödik helyen voltunk, s végül az előkelő ötödik helyet érdemeltük ki Európától, ami kimondhatatlanul jónak számít, mert Bayer Friderika 1994-es szereplése óta ez a második legjobb eredményünk összesítésben. A nap és a verseny zárásaként meghallgattam a záró sajtókonferenciát, melyet idén az osztrák versenyző, Conchita Wurst és delegációja adott a sajtónak.

És ezután következett a nap utolsó kihívása: a hazajutás. Merthogy a körjáratok ilyenkor már nem üzemeltek, helyettük direkt járatok indultak az egyes szállodákhoz. Persze, a Copenhagen Strand-hoz – ahol én szálltam meg – nem indítottak buszt. Péntek éjszaka is egy picit megijedtem, hogy “rendben, de akkor hogyan jutok vissza”, de a kérdés gyorsan megoldódott : pénteken harmadmagammal, a döntő után pedig csak én egyedül kaptunk / kaptam egy külön delegációs autót, amivel eljuthattunk a célállomásig (gondoltam is magamban, hogy ilyen jó dolgom még sosem volt Eurovízió kapcsán)… És ez volt az a pont, amikor éreztem, hogy valami már megint nem stimmel…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s