Könny könny után / A kétharmadon túl – Erasmuson Finnországban IX – X.

Nagyon, de tényleg nagyon sok minden történt az elmúlt pár hétben. És elsősorban rossz. Vagy legalább is kevésbé jó hangvételű történések voltak ezek… De a történetem, az Erasmus-os félévem ezek nélkül nem lenne kerek, úgy érzem, ezért következzenek a negyedik hónap nehézségei a szebbnél szebb napok beszámolója előtt…

Könny könny után – Erasmuson Finnországban IX.

Csak sírtam és sírtam, nem is tudtam hirtelen, mi is történik velem akkor és ott. Azt sem tudom, hogy kezdődött: talán egy ismerős zeneszám a helyi rádióból, és/vagy az üres szoba látványa önmagában is elég volt. Derült égből villámcsapásként ért a honvágy…

Piszok nehéz hozzászokni ahhoz, hogy egyedül vagy egy húsz-harminc egynéhány négyzetméteres szobában, és visszhangzik szinte minden gondolatod a síri csöndben. Az a keddi nap így telt el: miután Dóri elindult a reptérre, nem kellett túl sok időnek eltelnie ahhoz, hogy kiboruljon a problémákkal, túlterheltséggel és a magány érzetével telített bili. És az a hét is pont gyengére sikeredett: semmilyen óra, semmilyen tennivaló nem volt – persze a határidős projekteken kívül, de akkor és ott kizárt dolog volt, hogy neki futok azoknak. Jobbnak láttam aznap zenét hallgatni, filmet és fotókat nézni, nézegetni, az legalább megnyugtatott. Másnapra valamennyire helyreállt a világ rendje, de a kongó üresség akkor sem hagyott békén, így bementem inkább minden nap a suliba, hogy elfoglaljam magam, addig sem gondolkodom… S valahol reméltem, ha eljött az ideje, és hazamegyek, megváltozik az áldatlan állapot. Tévedtem. Rossz volt egyedül: egyedül voltam a gondolataimmal, érzéseimmel. Talán azóta nézegetem sokkal sűrűbben azt az órát, ami az év elején indult, s melyik hol gyorsabban, hol lassabban ketyeg a hazatérésemig… Ha pedig nem nézegetem azt az oldalt, akkor az otthoniak kérdezgetik folyamatosan, mennyi az annyi, mikor térek már vissza, mert hiányzom Nekik… Na, így éljen bárki is túl kerek tíz hetet (a publikáláskor már kb. csak 4 hét van vissza)… Igen, szerencsére már csak annyi van vissza, de ezt nem azért mondom, mintha hirtelen megváltozott volna a véleményem az ittlétről, csupán csak annyi, hogy jó lenne ismét otthon lenni…

Az a baj ezzel, hogy ezek az érzések hol jobban, hol kevésbé velem voltak az utóbbi hetekben, de most, hogy ismét egyedül maradtam – és ráadásul az idei húsvét is közeledik -, most még rosszabb…

A kétharmadon túl – Erasmuson Finnországban X.

Nem, nem, tévedés ne essék, nem politizálni fogok, mindösszesen annyi, hogy már jóval kevesebb maradt, mint ötven nap abból a közel fél évből, amit januárban kezdtem meg itt, a sarkköri klímában. Valóban már csak annyi maradt, de attól félek, hogy ez sokkal másabb – ha úgy tetszik: nehezebb –  időszak lesz, mint az eltelt kétharmad…

Már megint új helyen vagyok: körülbelül már két-három hete magam ura vagyok teljesen. Egyedül, szobatárs nélkül kelek, s fekszem minden nap. Az első napokban az az ismerős – gyilkos – csend honolt a 209-es szobában, amivel korábban még nem tudtam megbarátkozni, s nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy jó érzés ilyen halotti csendben létezni. Különösen a húsvéti ünnepek, ünnepnapok voltak nehezek: ünnepnapok, melyek másnak boldogan teltek, nekem idén büntetés volt leginkább. Bulizni nem volt kedvem, valahogy a munkámban sem tudtam haladni és még az időjárás is sokszor olyan pocsék volt, hogy az leírhatatlan: egyszerűen elhagyott az erőm, kifogyott a szufla… Pihennem kellett, egy üres szoba azonban nem túl sok minden alternatívát kíván erre: egész nap szinte fel s alá sétáltam, hol a filmek között, amit a tévében (internetes adással) néztem, hol internetes beszélgetés közben… Még az a visszaszámláló is sokkal lassabban ketyegett… Keserű napok voltak, ez az egy biztos… Hiányzott a kötözött sonka illata, az a légkör, ami a Húsvétot lengi körbe, de… sorolhatnám még, viszont értelme nincs, csak elkeserednék újra…

Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt hetekben, sokat egy olyan műsoron, ami mindenkinek csak adhatott valamit, ki-ki hozzátette a maga részét (ha akarta), és még ehhez jöttek azok az apró-cseprő kötelező dolgok, melyeket mindenképp meg kellett tenni. De most, az utolsó néhány hétre azt a húrt egy kicsit meglazítom, meg kell lazítanom: most egy hétnyi – és hétvégényi – Eurovízió következik, mely szerintem minden szempontból helyretesz…

Más szoba, más elrendezés: más élet. Egyedül a bögre állandó, a csak kellékek változnak...

Más szoba, más elrendezés: más élet. Egyedül a bögre állandó, csak kellékek változnak…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s