Egy kölcsönkapott, új világban – Erasmuson Finnországban IV.

Nem is tudom, mi a megfelelő szó arra, amit kedden, a tanév második félévnek kezdetén éreztem: izgatottan szorongtam vagy egy picit szorongva izgultam, milyen lesz az iskola, milyenek lesznek a szaktársak, a tanárok, milyen lesz mindennap úgy ébredni, úgy gondolkodni, tehát úgy létezni, hogy nem a jól megszokott környezetben mozgunk, és talán az egyik akadály, amitől igazából féltem, az maga a nyelv. De most úgy néz ki, fog működni…

Talán inkább izgatott voltam nagyobb részt, mert valami nagyon új következett. Az első tanítási nap. Külföldön. Ahol minden nagyon más. Amikor azonban körbevezettek minket kedden az oului egyetemen (a pontos neve: Oulu University of Applied Sciences – merthogy összekeverhető), első látásra beleszerettem abba épületbe, ahol közel 100 napot fogok eltölteni, és ahol újra – mint egy homokozóban – el kezdhetek építkezni. Megépíteni azt, amit már otthon kitaláltam, megálmodtam. Előkészíteni és megvalósítani azt a feladatot, amit még tavaly bíztak rám – igen, itt az I. Európai Felsőoktatási Kisfilm Fesztiválról beszélek -, kapcsolatokat építeni, s új barátokat szerezni. És persze részt venni olyan dolgokban, amik egy életre az emberbe ívódnak…

Nagyon tetszetős kis épületben vagyunk itt, Ouluban: az egészet a kétezres évek elején-közepén építették, és tényleg minden van benne (és persze jól el is lehet benne tévedni, ha nem figyel az ember), ami szemnek-szájnak ingere: két étterem működik, van egy óriási koncertterme, egy orgonaterme – merthogy zenét is tanítanak itt a médián, a táncon, az üzleti, mérnöki és egészségügyi szakokon kívül -, de ami számomra a legkedvesebb, az mégis a fotó műteremként is funkcionáló TV-stúdió. A héten ugyan csak egy pillantásnyira mentünk be a “második, harmadik vagy negyedik otthonomnak (nem számolom már…)” számító laborba, de első ránézésre is szupernek tűnt: rendkívül sok technikával rendelkeznek a stúdiós eszközökön kívül – állítólag, de tényleg egyetlen kérésre itt is szívesen adnak eszközt az ember kezében. Ezt már csak azért is állíthatom, mert itteni koordinátorunktól és tanárunktól, Heikki Timonentől már elkértük a stúdiót – meg egy fényképezőgépet is – Sárival, mert egy-két fotót kell készítenünk önéletrajzhoz, igazolványokhoz, így a puding igazi próbája csak ma lesz…

A másik dolog, amit inkább furcsállottam, az az időbeosztásunk. Most mindenki csukja be a szemét, és gondoljon arra a szóra, hogy: órarend. Mindenkinek általában egy jól megszokott, hetente vagy kéthetente ismétlődő ütemezés jut az eszébe. Na, esetünkben ezt kell elfelejteni: minden héten más tantárgy(ak)at tanulunk, más és más időpontban, de van olyan tárgyunk is, amit mindösszesen két héten fogunk tanulni, intenzív, gyorstalpaló módszerrel. Érdekes lesz minden esetre…

A múlt héten, egészen pontosan szombaton szervezett, buszos városnézésre mentünk a többi cserediákkal, megnéztük Oulu főbb nevezetességeit: jártunk a második világháború után épített duzzasztógátnál – vízi erőműnél, voltunk a másik, Oulu University néven működő egyetem kampuszán is, de kivittek minket a tengerpartra is – ahol az igen csípős, hideg idő (kb. -15–20 fok között volt a hőmérséklet) miatt nem voltunk nagyon sokáig -, a program zárásaként pedig a belvárosban mutatták meg a látnivalókat.

A félév első öt napja így elég eseménydúsra sikeredett: kedden és pénteken egy úgynevezett eligazítási napot tartottak, péntek este a városházára, egy fogadásra voltunk mi, a szemeszter cserediákjai hivatalosak – melynek első felét sikeresen lekéstük…, így csak a második fél órára értünk oda, amikor már javában tartott az állófogadás -, a többi napon pedig már tanítás volt… És talán lassan az angol is úgy fog menni, ahogy annak mennie kell…

Mindent összevetve úgy érzem, hogy jó lesz ez a félév, tetszeni fog az itteni móka, munka és tanulás…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s