Az első sarkköri nap – Erasmuson Finnországban I.

Igencsak fagyos légkör fogadott minket – Ehmann Sári szaktársnőmet és engem – Finnországban. Szó szerint. Túl egy, a Helsinki Repülőtéren töltött, átalvatlan éjszakán valamilyen melegségre vágytam, valahogy egy kicsit – rendben, nagyon – reménykedtem, hogy az oului idő is hasonlítani fog a kellemes, magyar tavasziasra vagy helsinki őszes időre… Tévedtem. Nagyot. És nem csak ebben…

Mindent összevetve szuperül sikerült az első nap, ha azt vesszük, hogy itteni idő szerint este hétkor estünk be az ágyba. Volt ez egyszer azért, mert a másodikáról a tegnapi napra virradó éjszakát Sári körülbelül három-négy órát kényelmetlen, várócsarnoki széken, felületes alvással töltötte, én pedig ugyanígy, csak éppen ülve és bóbiskolással vészeltem át, a csatlakozásra várva. Nem baj, túl vagyunk rajta, mondtam, mikor végre egy kis napfényhez jutottunk a felhők felett (“ahol mindig kék az ég…”), az Ouluba tartó gépen, remélve azt, hogy hasonlóan relatíve enyhe idő vár minket a sarkkörön innen. Igen, csak épp az előző mondat végét felejtettem el: azt, hogy épphogy a sarkkörön innen leszünk… Már landoláskor a végtelen jég- és hómezők vártak, ha szabad így fogalmazni… Hát igen, a tél nekünk már beköszöntött. De a tutor-mentorunk szerint az izgalmas része még csak január végén-február elején kezdődik… Így az ősz-tavasz kérdéskör le is került a napirendemről…

Az első nap, a második repülés, avagy ekkor még hittem a jobb időben...(Fotó: Ehmann Sára)

Az első nap, a második repülés, avagy ekkor még hittem a jobb időben…
(Fotó: Ehmann Sára)

Az érkezés után egy rövid, üdvözlő-vendéglátó kávézásra felmentünk mentorunk lakásába, majd pedig a szállásunk, “új otthonunk” (Ő mondta) elfoglalása következett ezután. Kollégiumi szobánk egy olyan épületben van, ahol csupa-csupa Erasmus-os hallgató lakik, így lehet, hogy a későbbiekben összefutunk majd olyan magyar diáktársunkkal is, aki ugyan az itteni egyetem képzésére jelentkezett, csak más szakra. Mert bizony lesznek ilyenek, a teljes Erasmus-névsor szerint… A szobánkat elleptük a jól, korábban csordulásig telepakolt csomagjainkkal, majd kezdődhetett a kicsomagolás. Pontosabban, kezdődhetett volna… Merthogy eggyel kevesebb ágy volt abban szobában, amiben lakunk, és az egyik íróasztalt is étkezőnek használták az előzően bentlakók… Ágyátcsoportosítás az egyik szobából a másikba, átrendeződés, majd egy programváltozás következett: a kicsomagolás helyett nagybevásárlásra indultunk, merthogy kiderült az is, hogy semmink sincs, azaz tegnap a nulláról indultunk… A helyben, nemrégiben nyílt bevásárlóközpontban tényleg minden volt, így, ahogy kimondtam. Az egész procedúra kb. egy-másfél-két óráig tartott és néhány centen múlott, hogy nem 100 eurót költöttünk el a finn körülményekhez képest szűkre szabott keretből. De úgy érzem: elindultunk. Valahogy… Hazaértünk, kicsomagoltunk, megebédeltünk-vacsoráztunk és a nagy ágyba zuhanás így esett magyar idő szerinti este hétre…

U.I.: A képre kattintva az utazáshoz kapcsolódó Facebook-oldalunk is elérhető mostantól…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s