Sikerek boldogtalanságért cserébe…

Egyszerűen nem tudom, miért van: nap mint nap azért tevékenykedek / dolgozom, hogy mindenből a legjobbat és legtöbbet hozhassam ki, hogy előrébb lépjünk valamiben, hogy fejlődjek / fejlődjünk, és ha sikerül valami igazán jót létrehozni, ha valamiben sikerül elérni azt, amit szeretnék, boldognak kellene lennem, hogy megcsináltam, hogy “igen, ez is milyen nagyszerű lett”. De nem: miután valamit lezárok, végtelen üresség és kedvtelenség, boldogtalanság fog el…

A héten a Dunaújvárosi Főiskolán a Tudomány hetét ünnepeltük könyvbemutatókkal, konferenciákkal, TDK-előadásokkal, és az ilyenkor elmaradhatatlan Kutatók Éjszakájával. A hét csúcspontja a szerdai nap volt: körülbelül két-három hete dolgoztunk a barátommal egy, a Kommunikációs akadálymentesítés a mindennapokban című TDK-dolgozaton, melyben nagyon hittem… Hittem, hogy sikeres lesz az előadás, és még talán a dobogóban is. Eredmény? Hatalmas taps fogadta a prezentációt, s elnyertük vele a harmadik helyet is. Boldog, de fáradt voltam… Utána rögtön a Kutatók Éjszakája következett, ahol este héttől egészen fél tizenkettőig csináltam azt, amit szeretek. Továbbra is boldog, de már a végtelenségig fáradt voltam… Emellett még több siker is ért az elmúlt napokban-hetekben: elfogadták egy már megnyert weboldal-fejlesztéssel kapcsolatos pályázatomra benyújtott költségvetésem, ezen kívül mindent sikerült határidőre befejezni, így okom nem lehetne panaszra.

Igen ám, csak éppen a problémám okára ma – egy újabb hullámvölgyemben – jöttem rá: túl sokat dolgozom. Minden napom úgy néz ki, hogy hajnalban kelek, rohanok óráról órára, majd ha ezzel meg vagyok, akkor következnek a vállalt körök, majd úgy általában este negyed hat / hét tájékán ( vagy rosszabb esetben még sokkal később… ) elhagyom a Fősuli fedélzetét, hazaérek, ebédelek!, lefürdöm, majd ágyba zuhanok. És az egész következő nap kezdődik elölről: igen, az ördögi mókuskerék, amiből kiszállni lehetetlen… Folyamatosan az van bennem, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, de a józan, jobbért küzdő eszem alapján minden jónak tűnik… Nem tudom…

Tegnap volt az idei gólyabál (részletesen majd egy másik bejegyzésben írok az ideiről…), és rájöttem, hogy a fenti dilis “beosztásom” miatt csupán a legfontosabbakra nem jutott időm: a szaktársakra, barátokra… És borzalmas lelkiismeret-furdalásom lett ettől… Talán ezért is történt minden úgy, ahogy… De összeségében ettől a báltól is – a pillanatnyi boldogság-érzést követően – ugyanazt a boldogtalanságot kaptam, amit az előzőektől, igaz, más formában, más kapcsán és más kontextusban…

Kulcs, ami még hiányzik... (Fotó: http://weheartit.com/entry/12568767)

Kulcs, ami még hiányzik… (Fotó: http://weheartit.com/entry/12568767)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s