Kétnapos last minute szabadság a Balatonnál

Szó szerint last minute: szinte tényleg péntek délután döntöttem úgy, hogy tele lett a hócipőm az egész világból, és valami gyors változtatást kell megtennem, különben a következő hetet az elmeosztályon kezdem… Megérte: két tökéletesen pihentető, elektronikától mentes nap volt…

Tavaly ezt az egy-két napos szabadságot akkor vettem ki, mikor egy jótékonysági műsor konferansziéjaként voltam a balatoni kis városkában. Most is erre a műsorra mentem le, igaz, most a padsorokból végignézve-hallgatva a számomra egy picit furcsa görög katolikus misét, valamint az azt követő műsort. Még ott, a műsor után egy nagy adag lelki fröccsöt is kaptam: édesanyámtól többen is kérdezték, hogy hová tűntem, miért nem én vezettem a műsort idén is, de hiányolták azt a dedikálókártyát is, amit tavaly direkt erre az alkalomra készítettem, készítettünk. Nagyon jól esett…

A szombati sárgabarack-szüret eredménye

Ma még gyümölcs, holnap már lekvár
A szombati sárgabarack-szüret eredménye

Már szombaton azt éreztem, hogy igen, ez az, ami nagyon hiányzott, többek szerint kicsit kivasaltabb arccal is ébredtem vasárnap. Oooooh, ébredés: az volt ám egy nagyon érdekes dolog. Szerencsére sikerült annyira kifáradnom szombaton, hogy már este tizenegykor mélyen aludtam, reggel viszont korán ébredtem: ugyan nem vagyok olyan, mint egy mormota, de már párszor előfordult itthon, hogy igen, dél környékén keltem fel. Na, most a vasárnapi hatórás harangszóra azt hittem, hogy dél van, és megrémülve kipattantam az ágyból (már amennyire tudtam a műtéti fájdalmak miatt…), a konyhába indulva ránéztem az órára, amely azonban hatot mutatott. Száznyolcvan fokos fordulat, vissza az ágyba…

Vasárnapi program: délelőtt római katolikus mise (nagyon-nagyon régen nem voltam templomban), délután pedig fotózás minden mennyiségben: anyummal és húgommal átsétáltunk Badacsonyba, ahol a mólóról, a strandról is készítettem képet (köszönet a fényképezőgépért a Dunaújvárosi Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének). Nagyon jól éreztem magam. Egészen eddig. Mivel műtétem volt, nem fürödhettem, így a badacsonytomaji strandon maradt a lábáztatás (a szituáció olyan volt, mint édesség a cukorbetegnek…). És itt volt az a pont is, amikor kibuktam: ha nem foglalom el magam valamivel, rögtön a sors kegyetlenségével kezd el az agyam foglalkozni, nem tehetek róla… Most is ez történt: két órán keresztül csak vizet bámultam és ettem magam, a helyzet innentől menthetetlen volt arra a napra. Hogy egy ilyen apróság milyen sikeresen el tudja venni a kedvét az embernek az egésztől…

De jelentem: túl vagyok rajta: hétfőn nem nagyon szerettem volna hazajönni, de a kötelesség hazaszólított. Úgy érzem, ez most tényleg hiányzott, mert most igencsak kimerítő hetek következnek…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s