Csak ilyenkor kerülhet könyv a kezembe?

Lassan-lassan elkönyvelem magamban azt a tényt, hogy olvasásra – illetve összességében kötelezettségek nélküli szórakozásra – csak akkor jut időm, ha lebetegszem. Vagy én tennék valamit nagyon rosszul? Szerdán került sor a már március óta betervezett sérvműtétre, igaz, arra gondoltam, hogy ez is olyan lesz, mint a hétköznap is megoldandó kérdések: megműtenek, egy napig lábadozom, és túl vagyok rajta. Eszementül nagyot tévedtem most…

Egy-két éve szépen sorjában vásárlom az engem is érdeklő írásokat, és ezek általában egy-két nap múltán az “olvasandó könyvek” kupac tetején végzik. Tavaly is vettem, édesapámtól is kértem-kaptam kettőt karácsonyra, és bevallom: múlt héten kettővel is szemeztem… De minek? Lényeg, ami lényeg: vannak. A héten, a műtétet követően azon kapom magam, hogy borzasztóan unatkozom – no, persze nem azért, ne lenne ezer dolgom, csak mert se ülve, se fekve nem tudok hosszan megmaradni a fájdalomtól: két napig egy cső lóg ki belőlem, utána pedig szorít-húz-szúr, egyszóval nagyon kellemetlen. Ezért úgy döntöttem, nekikezdek: legutóbb Veiszer Alinda Záróra című interjúkötetét lapozgattam, így ez volt hosszú idő után az első. Igaz, előbb-utóbb a fájdalom felerősödött, de a könyv is lassanként elfogyott (annyira tetszett, hogy a folytatást is biztosan megveszem)… És azóta is minden délután olvasok, és rájöttem: nagyon hiányzott.

Hiányzott az, hogy valaki / valami ítéletek nélkül hozzám szól, és átadjon valamit, ami egy picivel jobbak, boldogabbak legyenek a mindennapok. Igen, kissé (nagyon) egyedül, eltiporva, megtörve érzem magam, talán azért is, mert az elmúlt fél-egy év rendkívül kegyetlen volt hozzám: voltak / vannak olyan akadályok, amiket nagyon rosszul vettem, és a kapott sebek igencsak fájnak még most is, vannak dolgok, amik nagyon hiányoznak, annak olyanok, akik borzasztó távol vannak ma is… Sokan mondják, hogy a sebek gyógyulnak, de a baj az, hogy az is időbe kerül… És hogy addig mi lesz? Nem tudom… Addig talán még van elég könyv…

Könyvek minden mennyiségben...

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s