Kötelező körök és vonalak (nélkül) – Az első, feledhetetlen napom a Magyar Televíziónál

Mindenki életében vannak olyan jeles napok, évfordulók – megkockáztatom: ünnepnapok -, amelyek mindörökre megmaradnak. Nekem ilyen volt, ilyen június 8-a, ilyen volt az a nap, amikor úgy éreztem, hogy sikerül elindítanom mindazt, amire mindig is vágytam, amit titkon mindig is tervezgettem a jövőmmel kapcsolatosan. Most, hogy tavaly véget ért, akkor jöttem rá – és még most is érzem -, hogy valami nagyon-nagyon hiányzik. Sőt Valakik is…

Két éve kezdődött meg a Magyar Televíziós gyakorlatom (és tíz hónapja sajnos véget is ért…)

Tíz hónap. Nagyon sok mindenre elég volt: arra, hogy ráébredjek, hogy most ezt hozta a sors, hogy valamit abba kell hagyjak, és arra is, hogy nem ez a feladatom most. DE HIÁNYZIK! És ez az érzés sosem fog elmúlni, soha… Ennyi ideje nem jártam abban az üvegépületben, amibe belépve szinte mindig boldog voltam, mert azt csinálhattam, amit szerettem, azok vettek körül, akiket megszerettem (és akik talán még most is szeretnek)… De vége… És nem lehet tudni, lesz-e folytatás… Addig is maradnak az emlékek, a fényképeket, melyek figyelmeztetnek, ha valamit el szeretnék érni, azt meg tudom tenni, csak hinni kell benne igazán…

Ma Reggel, ami bizony nem ma reggel volt…
Fotó: Pannon RTV

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s