Ez volt az Én 2011-em II.

A második fele az évnek ténylegesen is a remény jegyében telt, több oknál fogva is.

Valahogy az év második felében nem történt annyi érdekes, mint az elsőben, mégis mozgalmasra sikeredett. Egy főiskolai szépségverseny létrehozásán fáradoztunk, mely miatt sok mindent és sokszor kellett félre tegyek. Utólag elárulhatom, hogy csak a remény hajtott engem az eltelt hónapok alatt, a hitem sokszor hagyott alább: nem éreztem azt, hogy valami jó készülhet el… Össze is törtem, sokszor a barátaim szeme láttára… De mindig felsegítettek, és ezt köszönöm Nekik! A produkció nagyon jól sikerült – persze néhány malőrtől eltekintve -, mindenki élvezte… Persze, nagyon kellett az energia, melyet Belőlük és az innen-onnan lopott órákból, délutánokból – és persze a korábbi sikerélményeimből – nyertem…

Most jogosan mondhatnád, kedves Olvasó, hogy ez mindennapos, és hogy olyan közhelyeket írok ezen sorokkal, ami akárkivel megtörténhet, de nem: ilyen barátokból nincs sok!

Végül, most itt vagyunk, 2011 decemberének végét rójuk, és mindezt újra feleleveníteni borzasztó nagy öröm volt: egy olyan szép ajándékot kaptam az Élettől, melyet… melyet remélem, hogy jövőre is megkaphatok, és legfőképp megoszthatok valakivel…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s