De mit is csinálok a televíziónál? – 4. rész (A Ma reggel adásainak részleteivel)

Szerkesztő-gyakornok. Hivatalos megnevezés szerint ez vagyok a Magyar Televíziónál ezen a nyáron. De mit is csinálok a televíziónál? A címben is szereplő kérdésre most adok választ.

Mikor nyár elején a Ma reggel szerkesztőségébe kerültem, nem is gondoltam arra, hogy ilyen jól fogom érezni magam. Igaz, az egy héttel ezelőtti traumát még mindig nem hevertük ki. Nagyon hiányzik azoknak a munkája, akitől sajnos búcsúznunk kellett. De az idő kegyetlenül telik, és a következő napi adásnak el kell készülnie…

Egy-egy adás elkészítéséhez hihetetlen nagy fegyelem szükséges: nem történhet meg például, hogy egy vendég épp élő kapcsolás előtt esik be pár másodperccel a regionális stúdióba, hiszen száz és száz kilométerrel odébb minden egyes másodperc meg van tervezve, és ha egy homokszem kerül a gépezetbe, borulhat az egész menetrend. Én mint gyakornok a vendégek szervezésétől kezdve, a regionális stúdióba szervezésen keresztül az egyes bejátszások szövegének megírásáig mindenféle feladatot ellátok. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy ez túl monotonnak tűnhet, de – a korábbiakban írtaknak megfelelően – továbbra is szeretem csinálni és egyáltalán nem tűnik egyhangú munkának. Most viszont következzen néhány videóanyag, aminek elkészítéséhez valamilyen módon hozzájárultam.

Élő kapcsolások vendégeinek szervezése a regionális stúdiókba

Vendégek meghívása a budapesti gyártóbázisra

Bejátszás montírozása, narráció szerkesztése

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s