Rohan az idő…

Az elmúlt napokban azon kapom magam, hogy milyen észbontó sebességgel száguldoznak az órák, a napok, a hetek, a hónapok. Szinte az előbb volt, hogy eljött az új év, mégis már túl vagyunk az első féléves vizsgákon, azon, hogy megtudtam, milyen újabb kihívások előtt állok, milyen lehetőségek adódtak, amellyel – hacsak eggyel is – előrébb léphetek.

Már csak pár nap van belőle, de már most azt mondhatom, hogy március is egy érdekes hónap volt: több lettem egy-két szakmai tapasztalattal, –  melynek eredményét a nagyközönség elé is hamarosan elviszem – elkezdtem fotózást tanulni, de még itt van az április és a május is az idei tanévből, ami még érdekes lesz. Ha minden úgy történik, ahogy azt megálmodtam, akkor áprilisban interjú készül az egyik X-Faktoros kedvencemmel, Wolf Katival – hogy milyen ügyből kifolyólag, az még titok – május első hetében szintemelő angol érettségit teszek, majd egy hétre rá kipróbálom, milyen élményt ad a repülés: Düsseldorfba szállok az Euróvíziós Dalfesztivál döntőjére. Persze, ha minden így történik…

Természetesen lemondanom is kellett ezekért: a DUFtv, a riporterkedés most kissé háttérbe szorul, elsőbbséget élvez az érettségi és az utazással kapcsolatos szervezés, de azért remélem, hogy a munkatársak nem felejtettek el…
Nagyon jó volt Veletek! Hiányzik, de – mint tudjuk – az emberi energia sajnos véges, főleg így, bejárósan.

Mégis ami utántölt, azok a Barátaim. Nélkülük üres lennék…
Ahogy A. A. Milne mondaná, “a barátok olyanok, mint a csillagok: nem mindig látjuk őket, de tudnunk kell, hogy léteznek.” és mellettünk vannak…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s